10000/2001/banner-1-1.jpg

Tanulj meg közlekedni játék közben!

Kérdésed van?

Elérhetőségeink

Telefon 06 30 297 3747

Email:kresz.suli[a]gmail.com

Egyedi ajánlatot szeretnél?

Kerékpáros elsőbbségi szabályok

Az elsőbbségi szabályok határozzák meg, hogy a kereszteződésben ki mehet, és kinek kell megállnia (azaz elsőbbséget adnia). Mivel (kerékpárút hiányában) kerékpárral szabályosan az úttesten lehet közlekedni, ezek a szabályok a kerékpárosokra is vonatkoznak. Azért is érdemes ismerni őket, mert az autósok ezek szerint a szabályok szerint közlekednek. A kereszteződésen való áthaladást az alábbiak szabályozzák, rangsorban:

  1. A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán
  2. Rendőr
  3. Forgalmi lámpa
  4. Elsőbbségadást szabályozó táblák
  5. Jobbkéz-szabály

A számozás rangsort is jelent, tehát a rendőr felülbírálhatja a lámpa jelzését, de a zebrán haladó gyalogosoknak még akkor is meg kell adni az elsőbbséget, ha a rendőr egyébként szabad utat adott.

1. A gyalogosok elsőbbsége a kanyarodó járművekkel szemben, illetve a zebrán

Gyalogosok elsőbbsége kanyarodásnál
A kanyarodó járműveknek elsőbbséget kell adniuk azoknak a gyalogosoknak (valamint kerékpárúton vagy gyalogos- és kerékpárúton haladó bicikliseknek), akik keresztezik az utat, amelyre éppen kanyarodik a jármű. Így tehát az ábrán látható helyzetben a jobbra kanyarodó autónak elsőbbséget kell adnia mindkét biciklisnek. Kanyarodó járművel akkor is elsőbbséget kell adni a gyalogosoknak, ha nincs felfestve zebra a kereszteződésben.


Vigyázat: A kanyarodó járművezetők gyakran nem figyelnek a párhuzamos kerékpárúton közlekedő biciklisekre. Minden ilyen kereszteződésben készüljünk fel a megállásra!

A zebrán áthaladó gyalogosoknak (ha már a zebrán haladnak) elsőbbségük van minden járművel szemben. A gyalogosokat még csak zavarni sem szabad az átkelésük során. Ha többsávos úton az egyik sávban valaki már megállt a zebra előtt, akkor a többi sávban is meg kell állni!

A zebrára lépés előtt természetesen a gyalogosnak meg kell győződnie  arról, hogy biztonságosan átkelhet az úttesten. Ha kerékpárral a zebrát keresztezzük, akkor ugyanúgy meg kell adnunk a gyalogosoknak az elsőbbséget, mint ha autót vezetnénk!

Megjegyzés: zebrán az elsőbbség csak a gyalogosokra vonatkozik. Tehát biciklisekre csak akkor, ha a zebránál leszállnak és tolják a biciklit. Ha kerékpárral az egyik járdáról a másikra kelünk át a zebrán, akkor ezt csak megfelel körültekintéssel, és lassan tegyük. Az autósok ugyanis csak gyalogosokra számítanak ott, száguldozó biciklisekre nem!


2. Ha a kereszteződésben rendőr irányítja a forgalmat, akkor az jelzéseit kell követni

  • Ha a rendőr két irányba kinyújtva tartja a karját, akkor a karjával párhuzamosan szabad menni, illetve azokból az irányokból szabad kanyarodni. A rá merőleges irányokból (tehát a rendőrrel szemben és háttal) ez a jelzés megálljt jelent.
  • Ha bal tenyerét balra fordítja, jobbal pedig maga mögé int, akkor a jobbról érkezőknek szabad a jelzés, a többieknek tilos.
  • Ha jobbal maga elé mutat, ballal pedig integet, akkor a balról jövőknek szabad az út, a többieknek tilos.
  • A feltartott kéz a forgalom irányának változását jelzi.
  • Ha a fentiek leírva túl bonyolultak lennének, kövessük az autósokat! Nekik gyakorlatból már érteniük kell a rendőr jelzéseit.

3. Forgalmi jelző lámpák

A lámpák jelzései elég egyértelműek, itt csak néhány dologra szeretnénk felhívni a figyelmet:

  • A piros lámpa megálljt jelent! A piros lámpán átmenni néha talán csábítónak tűnik, de gondolj arra, mi lenne, ha a keresztező utcán egy kamion menne át a piros lámpán! A közlekedési szabályok csak akkor segítik a biztonságos közlekedést, ha mindenki betartja azokat!
  • Ha a lámpán zöld nyíl látszik, akkor abból a sávból a nyíl irányába lehet haladni, és keresztező jármű nem kap zöldet egyidejűleg.
  • Ha a lámpán zöld kör (telezöld) van, akkor balra kanyarodva elsőbbséget kell adni a szemből egyenesen érkezőknek, illetve a velünk szemből jobbra kanyarodóknak.
  • Kanyarodáskor elsőbbséget kell adni az utunkat keresztező gyalogosoknak.
  • Előfordul, hogy a főlámpa piros kört jelez, de a kiegészítő lámpa zöld nyilat mutat. Ebben az esetben a nyíl irányába szabad kanyarodni.
  • Ha van külön a kerékpárosok részére szolgáló lámpa, akkor a kerékpárúton vagy kerékpársávon haladva annak jelzései alapján kell közlekedni.
  • A három színű (piros-sárga-zöld) kerékpáros lámpa a kereszteződés előtt, a kétszínű gyalogos-kerékpáros lámpa a kereszteződés túloldalán található! Figyeljünk erre, mert számos helyen több lámpa található egymás után, és tudnunk kell, hogy melyik kereszteződésre vonatkozik a lámpa.
  • Ha a lámpa nem működik, akkor a fölötte lévő táblák szabályozzák az elsőbbséget.


4. Elsőbbséget szabályozó táblák


Ha a kereszteződésben nincs lámpa, vagy nem működik (sárgán villog), akkor az elsőbbséget
szabályozó táblák döntik el, hogy kinek van elsőbbsége.


Elsőbbségadás kötelező tábla

Elsőbbségadás kötelező tábla

A táblánál le kell lassítanunk, és elsőbbséget kell adnunk a keresztező forgalomnak, tehát mind a jobbról, mind a balról jövőknek. A tábla általában párosával szerepel, tehát a velünk szembe jövővel egyenrangú viszonyban vagyunk. Ha a kerékpárúton van ilyen tábla, akkor természetesen szintén meg kell adnunk az elsőbbséget a keresztező forgalomnak.


Állj elsőbbségadás kötelező tábla, Stop tábla

 Állj elsőbbségadás kötelező tábla, Stoptábla
A táblánál meg kell állni, és elsőbbséget adni a keresztező forgalomnak, a jobbról és a balról jövőknek egyaránt. A tábla általában párosával szerepel, tehát a velünk szembe jövővel egyenrangú viszonyban vagyunk. Ha a kereszteződésben van jelző lámpa, és zöldet mutat, természetesen nem kell megállnunk.


Főútvonal
Főútvonal


Az ilyen táblával jelzett út főútvonal, tehát elvileg számíthatunk arra, hogy a keresztező utcákon elsőbbségadás- és stoptáblák vannak, és a keresztezők elsőbbséget fognak adni. A tábla hatálya a feloldó tábláig tart (lásd alább). A gyakorlatban nem mindig adják meg az elsőbbséget. Ezért főútvonalon is feltétlenül készüljünk fel a megállásra, teremtsünk szemkontaktust az keresztező járművezetővel, és győződjünk meg arról, hogy megadja az elsőbbséget. Érdemes ellenőrizni a mellékutcákat, hogy van-e elsőbbségadás-tábla. Na nincs, legyünk nagyon óvatosak, itt lehet, hogy nem fogják megadni az elsőbbséget!


Főútvonal vége

Főútvonal vége


Ez a tábla a főútvonal végét jelzi. Innentől nincs elsőbbségünk, sőt, gyakran elsőbbségadás-táblával kombinálják, így nekünk kell elsőbbséget adnunk a keresztez forgalomnak.

5. Jobbkéz szabály

Ha sem lámpa nincs a kereszteződésben, sem tábla nem szabályozza az elsőbbségi viszonyokat,
akkor ún. egyenrangú útkereszteződésben vagyunk.

Itt a jobbkéz-szabály a mérvadó. Eszerint a tőlem jobbról érkezőnek elsőbbsége van velem szemben, nekem pedig elsőbbségem van a balról jövővel szemben. Ez teljesen független a továbbhaladási iránytól, tehát ha én egyenesen megyek, a jobbról érkező bekanyarodhat elém, vagy akár balra nagy ívben is elkanyarodhat előttem.

Az ilyen kereszteződéseket fokozott óvatossággal kell megközelítenünk, és fel kell készülnünk arra, hogy megadjuk az elsőbbséget a jobbról jövőnek. Arra is fel kell készülnünk sajnos, hogy a balról jövő nem adja meg az elsőbbséget.

Példák

Jobbkéz szabály 1

Itt a jobbról jövő teherautónak van elsőbbsége, függetlenül attól, hogy melyikük merre halad tovább. A
személyautónak meg kell állnia és elsőbbséget kell adnia.

Kanyarodási szabályok

Itt a két jármű nem keresztezi egymás útját, tehát mehetnek egyszerre. (Ezért kell feltétlenül jelezni a kanyarodás irányát.)

Kanyarodási szabályok, balra kanyarodás

Egymással szemben haladó egyenrangú járművek közül az egyenesen haladónak elsőbbsége van a balra kanyarodóval szemben. Így tehát a képen látható autónak meg kell állnia és elsőbbséget kell adni a busznak.

Kanyarodási szabályok szemből érkezők
Egymással szemben haladó egyenrangú járművek közül a jobbra kanyarodónak elsőbbsége van a balra kanyarodóval szemben. Így tehát a balról érkező autónak meg kell állnia és elsőbbséget adni a jobbról érkezőnek.
Megjegyzés: A villamosnak sok helyzetben elsőbbsége van olyankor is, amikor autónak nem lenne. Például egyenrangú kereszteződésben nemcsak a jobbról, hanem a balról érkező villamosnak is elsőbbsége van. (Egyszerű ökölszabály: ami 50 méter hosszú és sárga, annak mindenhol elsőbbsége van. Nem lehet eltéveszteni.)

 Egyenrangú útkereszteződés kerékpárúton.

 Egyenrangú útkereszteződés kerékpárúton.

Az ábrán látható szaggatott sárga felfestés az úttestet keresztező kerékpárutat jelöli. Ez azonban önmagában nem jelenti, hogy itt a kerékpárosnak elsőbbsége lenne! Ha sem a kerékpárúton, sem a keresztező úton nincs kitéve az elsőbbségadás-tábla, akkor ez egyenrangú útkereszteződés. Tehát a jobbról érkező autónak elsőbbsége van a lentről érkező kerékpárossal szemben, viszont a fentről érkező kerékpárosnak elsőbbsége van a jobbról érkező autóval szemben. Ilyen kereszteződésekben tehát a legnagyobb óvatossággal hajtsunk át, megadva az elsőbbséget a jobbról jövőknek, és készüljünk fel arra, hogy szükség esetén a balról jövőnek is.

Egyéb tanácsok

 

Szemkontaktus és besorolás a kereszteződés előtt

A kereszteződéseken való áthaladás előtt teremtsünk szemkontaktust a keresztező járművek vezetőivel! Győződjünk meg róla, hogy meg fogják adni az elsőbbséget, ha jár nekünk. Ha a kereszteződésnél valamiért lemondunk az elsőbbségünkről, akkor ezt egyértelműen jelezzük. A lemondás mindig csak egy járműnek szól, és azt nem lehet visszavonni.

Lámpánál mindig úgy álljunk meg, hogy az előttünk lévő lásson (célszerűen az autó mögött középen, mert ott vagyunk jól láthatóak), továbbá nézzünk be a mögöttünk álló szélvédőjén és jelezzük kinyújtott kézzel, hogy merre akarunk kanyarodni. Ha egyenesen akarunk haladni, akkor a sáv közepére álljunk, hogy a mögöttük álló és esetleg jobbra kanyarodó ne tudjon elénk vágni. A kereszteződés közepén húzódjunk ki jobbra, és engedjük el a mögöttük jövőket.


A balra kanyarodást segíti az előretolt kerékpáros felállóhely felfestés.

Előretolt kerékpáros felállóhely

Ha ilyen felfestés van, akkor a piros lámpa ideje alatt a kerékpársávon vagy a kerékpáros nyomon előresorolhatunk a kijelölt felállóhelyre. 2010. január 1. óta felfestés hiányában is előre szabad sorolni kerékpárral piros lámpánál a jobb oldalon, feltéve hogy elég hely áll a rendelkezésünkre, és a jobbra kanyarodókat nem akadályozzuk.

Ha így teszünk, akkor különösen figyeljünk arra, hogy az előresorolás közben és utána lássanak minket az autóvezetők. Soha ne álljunk meg jobbra indexelő autó mellett jobb oldalon a holttérben!
Bár az előresorolási lehetőség nagyon hasznos, csak akkor használjuk, ha tényleg időt nyerünk vele. Gondoljunk arra, hogy az előresorolással a megelőzött autókat még egy újabb előzésre kényszerítjük.


Holttér

Holttér

Feltétlenül kerüljük el az autók két oldalán található ún. holtteret, ahová még a visszapillantó tükörben sem lát a vezető. Haladó kocsisort soha ne előzzünk jobbról!

Ha piros lámpánál előrecsorgunk, soha ne álljunk meg jobbra indexelő autó mellett jobb oldalon! Ha egyenesen haladó autótól jobbra állunk meg, akkor is hívjuk fel a vezető figyelmét ottlétünkre, vagy engedjük előre a kereszteződésben.

Az egyik leggyakoribb fajta kerékpáros gázolás jobbra kanyarodó autók és egyenesen haladó kerékpárosok között történik. Különösen vigyázzunk buszokkal és teherautókkal! Amint a bal oldali ábrán látható, a középső kerékpáros teljesen láthatatlan a teherautó sofőrje számára. Ha éppen kereszteződésben van, és a teherautó jobbra akar kanyarodni, az a biztos halált jelenti!

A teherautókon és buszokon nincs középső visszapillantó tükör, így azok mögött is láthatatlan a biciklis a vezető számára. Ezért soha nem haladjunk huzamosabb ideig a teherautó mögött közvetlenül, ne próbáljunk a szélárnyékban lazsálni. Ez fékezés esetén szinte biztos baleset. Mire a felvillanó féklámpát észrevennéd, már túl késő!

 

Szeretnél egy vidám napot amikor bicajozhatsz?

Szólj az óvónéninek, hogy Te is a KRESZ-Suliban közlekedhess.

Elmegyünk a sulidba, és megtanítunk közlekedni.

Mindenkinek jut roller, bringa, kismotor.

 

Akartok egy játszva töltött délelőttöt amikor megtanultok biztonságosan közlekedni?

Egy olyan tornaórán, ahol nem kell átöltözni?

Bicajozhatsz a sajátoddal!

Kapsz egyet kölcsön, ha otthon felejtetted.

Használhatod a rollered, gördeszkádat, görkorcsolyádat is!

Szeretnél egy tűzoltó autóban tortázni?

Hívd meg a barátaidat egy felejthetetlen KRESZ-SULI-BULI szülinapra!

Haverok#Buli#KRESZ-SULI

Tortázás a tűzoltó autóban

Tortázhattok egy igazi tűzoltó autóban, ahol korábban hős lánglovagok ültek.

Megkülönböztetett figyelem a megkülönböztető jelzést használó járműveknek, és persze az ünnepeltnek!

 

 

Nézd mennyi boldog gyerek!

Szeretnétek ti is ilyen programot?

Boldog gyerekek

Rendeljétek meg a Kresz-Sulit!