KRESZ-Suli programunkkal a jelentkező önkormányzati, illetve magánintézményekben a résztvevő óvodás és kisiskolás csoportok számára egész napos játékos KRESZ oktatást tartunk saját fejlesztésű mobil forgalomirányító berendezésünkkel.
A „közlekedési nap” keretében, hatalmas sikerrel tudjuk bemutatni és elsajátíttatni a szabályos és biztonságos áthaladást egy valósághű, de következmények nélküli forgalmi szituációban, és reményeink szerint hozzájárulunk a felnövekvő nemzedék közlekedési kultúrájának kialakításához.
A program tartalmazza a mobil KRESZ-park kialakításához szükséges felszereléseket:
A KRESZ-SULI program ideális óvodás és kisiskolás gyermekek részére. (3-10 éves kor)
A KRESZ SULI egyik legfontosabb – és egyedülálló – eszköze: a nyomógombos gyalogátkelő forgalomirányító jelzőlámpa.
A foglalkozás területi igénye kb. 100 négyzetméter, mely területen meglévő pályarajzok alapján burkolati szalagok segítségével tudjuk a kiválasztott pályát kialakítani.
Amennyiben a megbízó hozzájárul, és a burkolat lehetővé teszi burkolati szalagok helyett akár ideiglenes felfestéssel is kialakítható a pálya, de ez esetben azzal kell számolni, hogy a festék néhány hét, ill. hónap alatt kopik le a felületről.
Időtartam: 4-6 óra
Tapasztalataink szerint a gyermekek nagy lelkesedéssel, és kedvvel vesznek részt a „KRESZ-Suli”-ban. Amennyiben lehetőségük van vissza-visszatérnek, hogy újra és újra játszhassanak. Szívesen használják a rendelkezésre álló eszközöket, még akkor is, ha a sajátjuk is „kéznél van”.
Szolgáltatásunk részeként felállítunk egy mobil KRESZ pályát, bójákkal, lámpás gyalogátkelővel. Rendelkezünk a pálya kipróbálásához, használatához szükséges eszközökkel, „járgányokkal” (roller, futóbringa, kismotor, kisbicikli).
A pálya kialakításában aktívan részt vehetnek a gyerekek, majd a pályára lépés előtt a KRESZ-SULI módszertani tematikája alapján közösen megbeszéljük a korosztályuk számára fontos KRESZ szabályokat, elmélyítve az elméleti ismereteiket. Az oktatás kapcsán bemutatunk szemléltető KRESZ táblákat, megbeszéljük azok jelentését, és beszélgetünk a gyermekek számára fontos szabályokról. Ismertetjük a biciklízéshez elengedhetetlenül szükséges kötelező felszereléseket, ruházatot, és védő eszközöket.
Ez a jelzőlámpa ugyanúgy működik, mint egy normál gyalogátkelőhely esetében. Meg kell nyomni a nyomógombot, majd megvárni a gyalogosnak a zöldet, miközben a jármű pirosat kap, utána át lehet kelni a zebrán. A gyerekek nagyon szeretik, élvezik a használatát.
2. Kerékpáros Ügyességi Pálya, Feladatsor -KÜF.
Ez a pálya a gyerekek ügyességét, egyensúlyérzékét fejleszti. Használata során megtanulhatják a kerékpáros közlekedés során felmerülő technikák alkalmazását.
A KÜF feladatsor az idősebb gyermekeknek (8-14 éves kor) lett kialakítva, mely egy 5-10 feladatból álló ügyességi pálya.
A pálya kipróbálásához szükséges kerékpárokat, kerékpáros védősisakot biztosítjuk.
A feladatok elvégzését szintén animátor felügyeli és értékeli.
Igény esetén KRESZ teszttel színesítjük a programot.
Érdekli a KRESZ Programunk? Vegye fel velünk a kapcsolatot mielőbb ITT!
3.KRESZ-SULI buli a Handabandával – Dalos Közlekedés lemezbemutató koncert
Dalok a közlekedésről óvodás és kisiskolás gyermekek részére. Zenekari koncert 60 perc időtartamban a KRESZ-SULI aktivitás ideje alatt.
Szabadtéri koncert esetén a hangosítást zenekari rider alapján az adott helyszín biztosítja, beltérben a hangosításról a zenekar gondoskodik.
4. KRESZ-SULI a tolerancia jegyében, fogyatékkal élő közlekedők
A másság elfogadása, kerekes székes és fehérbotos közlekedés.
Látás és mozgássérült közlekedők bevonásával szemléletformáló program.
A fogyatékkal élők elfogadása, toleráns magatartásra nevelés.
További kerekes székek biztosítása a résztvevő gyerekek számára, fehérbotos közlekedés.
A fogyatékkal élők közlekedésével kapcsolatban további feladatok a speciálisan kialakított KRESZ pályán.
Fogyatékkal élő animátorok - látássérült és mozgássérült.
5. KRESZ-SULI kiegészítő aktivitások
„Részegszemüveg”
Az alkoholos befolyásoltság szintjeinek szimulálására
Idősebb gyermekek, illetve felnőttek részére mókás, de nagyon hasznos, komoly tapasztalati aktivitás.
KRESZ-TESZT
Igény esetén KRESZ teszttel színesítjük a programot.
Burkolati játék
Gyermekkorunk játékai a flaszteren, különböző színű terelő bójákkal játszva.
6. KRESZ-SULI eszközbérlés
Lehetőség van az eszközök bérlésére is, akár több napos időtartamra.