10000/2001/banner-1-1.jpg

Tanulj meg közlekedni játék közben!

Kérdésed van?

Elérhetőségeink

Telefon 06 30 297 3747

Email:kresz.suli[a]gmail.com

Egyedi ajánlatot szeretnél?

Kerékpáros kanyarodási szabályok

Irányjelzés


A kerékpárosnak is, mint minden jármű vezetőnek, jeleznie kell minden irányváltoztatási szándékát, mégpedig balra kanyarodva bal, jobbra kanyarodva jobb kézzel. Az irányjelzést az irányváltoztatás előtt megfelelő távolságban és időben kell megkezdeni, a kanyarodás során azonban már nem szükséges jelezni.

A következő manőverek előtt kell jelezni:

  • Kanyarodás
  • Sávváltás
  • Kikerülés
  • Sávon belül balra húzódás
  • Megállás

Az irányjelzés a közlekedés többi résztvevője számára jelzi a szándékainkat, így felkészülhetnek a manővereinkre, tehát végső soron a saját biztonságunkat növeljük ezzel.


Az autók irányjelzései számunkra is fontosak, hiszen ebből tudjuk, hogy mire számíthatunk a részükről. Sajnos azonban az irányjelzést gyakran elmulasztják, ezért a lámpáknál ne csak azt figyeljük, hogy indexel-e egy jármű, hanem azt is, hogy hova sorolt be. Így felkészülhetünk egy indexelés nélkül kanyarodó autóra is.

Ugyancsak fontos megjegyezni, hogy az irányjelzés nem mindig egyértelmű. A jobbra indexelés jelenthet például sávváltást, megállást és jobbra kanyarodást is, tehát mindegyik manőverre fel kell készülnünk.

 

Kanyarodás


Mivel kerékpárral mindig a jobb oldali sáv jobb szélén kell haladnunk, így a jobbra kanyarodás mindig megoldható kis ívben. Természetesen a  kereszteződésben a megfelel (jobb oldali) sávba kell besorolnunk, és  jeleznünk kell a kanyarodást. Ne felejtsük azonban, hogy a keresztező gyalogosoknak elsőbbséget kell adnunk függetlenül attól, hogy van-e  zebra felfestve a kereszteződésben.

Balra kanyarodás

Balra kanyarodás
Balra kanyarodni kétféleképpen lehet.

1. Közvetlenül

Ebben az esetben a forgalmi sáv bal oldalára sorolunk (vagy a megfelel kanyarodósávba), majd a szembejövőknek elsőbbséget adva balra kanyarodunk. Ez a módszer csak kis forgalmú utakon  ajánlott. Nagyobb forgalmú (többsávos) utakon, ha nem tudjuk megoldani a szabályos besorolást a kereszteződés előtt, akkor közvetve érdemes kanyarodni.


2. Közvetve

Ebben az esetben egyenesen áthaladunk a kereszteződésen, majd a túloldalon beállunk a keresztező útra és a megfelelő időben átkelünk vagy áttoljuk a biciklit. Csak közvetve szabad kanyarodni az alábbi esetekben:
Kerékpársávról balra kanyarodni csak közvetve szabad. A kereszteződésen át kell haladni, majd a túloldalon át kell tolni a biciklit. Jobbra kanyarodni természetesen kerékpársávról is szabad.

Lakott területen kívül főútvonalról kerékpárral csak közvetve szabad balra kanyarodni. A kereszteződésen  egyenesen át kell haladni, majd gyalog, a kerékpárt tolva kell keresztezni a főutvonalat. Kivétel, ha lámpás kereszteződés van a főútvonalon. Ilyen esetben a megfelelő kanyarodósávból szabad balra kanyarodni a lámpa zöld jelzésénél.

A főútvonalra jobbra szabad kanyarodni, és szabad azt keresztezni is. Kerékpáros közvetett kapcsolat tábla:
A tábla azt jelenti, hogy a kereszteződésben csak közvetve szabad balra kanyarodni.

Balra kanyarodás közvetve

Balra kanyarodás közvetve lakott területen kívül

 

Szeretnél egy vidám napot amikor bicajozhatsz?

Szólj az óvónéninek, hogy Te is a KRESZ-Suliban közlekedhess.

Elmegyünk a sulidba, és megtanítunk közlekedni.

Mindenkinek jut roller, bringa, kismotor.

 

Akartok egy játszva töltött délelőttöt amikor megtanultok biztonságosan közlekedni?

Egy olyan tornaórán, ahol nem kell átöltözni?

Bicajozhatsz a sajátoddal!

Kapsz egyet kölcsön, ha otthon felejtetted.

Használhatod a rollered, gördeszkádat, görkorcsolyádat is!

Szeretnél egy tűzoltó autóban tortázni?

Hívd meg a barátaidat egy felejthetetlen KRESZ-SULI-BULI szülinapra!

Haverok#Buli#KRESZ-SULI

Tortázás a tűzoltó autóban

Tortázhattok egy igazi tűzoltó autóban, ahol korábban hős lánglovagok ültek.

Megkülönböztetett figyelem a megkülönböztető jelzést használó járműveknek, és persze az ünnepeltnek!

 

 

Nézd mennyi boldog gyerek!

Szeretnétek ti is ilyen programot?

Boldog gyerekek

Rendeljétek meg a Kresz-Sulit!

Az oldal sütiket használ. Az oldal harmadik féltől származó szoftvereket is használ